1.

     Berni kocsija éppen, hogy begurult a nyaraló udvarába, amikor Tamara

kiugrott az autóból és a bejárati ajtóhoz rohant. Megvizsgálta a csengőt, a kilincset, betekintett a kulcslyukon.

• Hát nem csodálatos? – kiáltotta és pördült egyet.
• Csak ne olyan hevesen! – kiáltott rá Berni.
• Jaj, Bernard! – nyafogott Tamara.

Berni nem szólt semmit. Inkább kinyitotta a csomagtartót és kipakolta a bőröndöket.

Ekkor én is kiszálltam a járműből és elindultam a csomagjaimért.

• Szép, igaz? – mondtam Berninek.
• Igaz. De remélem Tamara nem fog folyton nyafogni, ha hozzászólok – mondta panaszoló hangon Berni.
• Még mindig tart a háború? – kérdeztem mosolyogva.
• Ne is mondd! – válaszolt sóhajtva.
• Nyugi! Ez biztosan enyhülni fog – vigasztaltam, mire Berni így szólt:
• Nem is értem, hogy miért ilyen ellenséges. Én sohasem tettem olyat, amiért ilyennek kéne lennie – mondta Berni és kirakta az utolsó bőröndöt is a kőre.
• Talán csak rossz napjai vannak – mondtam és megmarkoltam két bőröndöt.

Bernard bólintott és elvette tőlem a két csomagot. Én pedig előkerestem a nyaraló kulcsait.

     Odaszaladtam a bejárathoz, belehelyeztem a kulcslyukba a kulcsot és elfordítottam. Az ajtó nagy nyikorgás közepette nyílt ki. Ez kissé elbátortalanított, és ezért nem is akartam elsőként belépni. Tamara azonban nem volt ilyen nyuszi, amint kitárult az ajtó, villámsebességgel száguldott be a házba.

Ekkor már én is bemertem menni és Berni is bebaktatott.

• Marciék mikor jönnek? – kérdeztem és szétnéztem a sötét házban.
• Úgy mondták, hogy délre itt lesznek – válaszolt Berni és lerakta a bőröndöket. Ezután ránézett az órájára és így szólt:
• Most fél tizenkettő van. Még félóra és itt vannak – mondta, majd kiszaladt a többi csomagért.

Én pedig felfedezőútra indultam az ideiglenes otthonunkban.

     Először a földszintet vizsgáltam meg. Itt négy helyiség volt. A nappali, egy konyha, egy étkező és a Tv-szoba.

Legelőször a konyhát fedeztem fel. Ez a helyiség a földszint legszélén helyezkedett el.

Az ajtótól jobbra egy konyhaszekrény állt, míg balra a mosogató és a gáztűzhely helyezkedett el. A konyha végében egy hűtőszekrény állt.

• Vajon mi lehet benne? – kérdeztem magamban és odamentem a hűtőládához.

Kinyitottam az ajtaját és láttam, hogy a hűtő teljesen üres.

• A csudába! Még ma el kell mennünk vásárolni! – morogtam panaszkodva és kisétáltam a helyiségből.

Felfedezőutam második állomása az ebédlő volt. Ez közvetlenül a konyha mellett helyezkedett el, s itt volt a kamra is.

     Az ebédlőben jobb oldalt egy kanapé feküdt, míg bal oldalt egy hosszú asztal helyezkedett el. Olyan asztal, amelyre az ételt szokták pakolni ünnepekkor.

A szemközti falnál egy üvegszekrény terpeszkedett, italok nélkül.

A lényeg, azaz az ebédlőasztal, középen helyezkedett el, körülötte párnázott székekkel.

• Szép – állapítottam meg és odasétáltam a kamrához.

Benyitottam a hűvös helységbe, és azt kellett tapasztalnom, hogy teljesen üres.

• Mi a csuda? Anyáék miért nem hagytak itt semmit? – kérdeztem csodálkozva.

     Azért mondtam ezt, mivel a szüleimé volt a nyaraló, s igencsak furcsállottam, hogy mindent kipakoltak. Bár az is igaz, hogy el sem akartak engedni. Azt nem mondták, hogy miért, mindig csak azt szajkózták, hogy veszélyes, hogy nem szabad. Viszont amikor már huszadjára kérdeztem meg, hogy miért, azt mondták, hogy akkor, hadd menjek. Sajnos csak úgy voltak hajlandóak elengedni, hogy a bátyámat is utánam küldték.

     Szerencsére ő a többiekkel érkezett, mert tudniillik már húsz éves, és nem akar a kisebbekkel utazni. Na, persze! Bezzeg a tizenhét évesekkel szívesen járkál. Az is igaz, hogy akkor én sem voltam már kicsi. Akivel jöttünk, azaz Berni, már tizenhét éves, és tud autót vezetni. Tamara vele egyidős, tizenhét esztendős, míg én tizenhat vagyok.

     Szerencse, hogy csak így hárman jöttünk együtt. Rajtunk kívül még négyen jöttek. Maximilián, Berni osztálytársa, Kata, az egyik barátnőm, a bátyám Marcell, valamint Ditti, Marci ismerőse.

     Ők azért jöttek később, mert Max, aki vezetett, messzebb lakik, így neki még oda kellett érnie, és csak azután tudtak elindulni. Nos, hogy az akkori életkorukat megemlítsem:

Max tizennyolc éves volt, Kata tizenhat, mint én, Marci húsz, Ditti tizenkilenc. Láthatjuk, kamasznyaraláson vettünk részt.

     Nos, inkább folytatom a ház bemutatását. Igencsak csodálkoztam a kamra ürességén, de nem is morfondíroztam sokat rajta. Folytattam utamat, az emelet felé, mivel a nappalit már láttam. A nappali szoba nem volt különös. Egy kis asztal állt középen, körülötte bőrfotelek. Az ajtótól jobbra, a falon, szép, nagy ablak volt. Az ajtótól balra pedig, az egész falat betöltő szekrény állt, melyen hifi torony, videó, Tv állt.

Ugyanez a látvány fogadott a Tv- szobában is.

     Folytattam tehát utamat az emelet felé. Kicsit félelmetes volt a lépcsőn felmenni, mivel az ablakokon elhúzták a függönyöket, így sötétlett az egész ház. Ráadásul még nyikorgott is a lépcsősor, ezért erősen kapaszkodtam a korlátba.

     Miután végre felértem azon az ijesztő lépcsőn, megláttam a folyosót, melynek ajtajai összesen tíz szobába vezettek. Kilenc hálószoba volt, és egy fürdő, amelyhez egy illemhely is csatolódott.

     Mivel legutoljára ötévesen jártam ott, így nehezen tudtam visszaemlékezni a szobák kinézetére. Arra azonban emlékeztem, hogy melyik volt az enyém. Az én kis birodalmam a legutolsó ajtó mögött rejlett, a lépcsőtől balra.

     Siető léptekkel indultam a szoba felé, amelyben azelőtt tizenegy évvel jártam utoljára. Benyitottam a fából készült ajtón, s csodás látvány fogadott. Jobb oldalt feküdt az ágyam, mellette éjjeliszekrénnyel. Az ágyammal szemben állt egy Tv-asztal. Ezen helyezkedett el egy televízió és egy Hifi-torony.

 Az ágyamtól jobbra, a falon helyezkedett el egy hatalmas ablak.

Az egyik sarokban kisebb-nagyobb kaktuszok álltak.

• Hát ti, hogy kerültök ide? – csodálkoztam.

Tudniillik, kaktuszokat gyűjtöttem, és gyűjtök a mai napig. Viszont a meglepettség oka nem ez volt, hanem az, hogy a családom tizenegy éve utazott oda utoljára. Így senki nem locsolhatta őket. Erről jut eszembe! A házban csodás rend volt, sehol egy pókháló vagy porszem. Igencsak furcsa volt.

     Ezután még bizarrabb dolgot fedeztem fel. Lebegett a függöny. Úgy, ahogy mondom. Az ablak azonban zárva volt.

• Mi a csuda? – kérdetem meglepődve.

A függöny azonban továbbra sem hagyta abba a lebegést.

• Van ott valaki? – kiáltottam fel ijedt hangon, mire választ véltem hallani a hátam mögül:
• Itt van, de ott senki nincs – mondta valaki, legnagyobb rémületemre.

Gyorsan megfordultam, és láttam, hogy Berni áll mögöttem.

• Megijesztettél! – kiabáltam mérgesen.
• Oh, bocs! Csak szólni akartam, hogy megjöttek Marciék. Lejössz? – tudakolta és letette a kezében lévő csomagokat.
• Kösz, hogy felhoztad. Igen, lemegyek – feleltem, és felemeltem a padlóról a két bőröndöt.
• Oké. A bátyád már kíváncsi arra, hogy hol vagy – mondta elmosolyodva Berni és hátat fordított.

Miután elment, és is elvigyorodtam. Gyorsan felraktam az ágyra a csomagokat és kiléptem a szobából, azonban az ajtót nem csuktam be. Elindultam a folyosón, leszaladtam a lépcsőn, egyenesen ki a kertbe. A bátyám kitörő örömmel fogadott:

• Szevasz, hugi! Választottál már szobát? – érdeklődött vidáman, és kiemelt pár bőröndöt a csomagtartóból.
• Minek örülsz ennyire? Te nem szoktál ilyen kedvesen beszélni velem – mondtam gyanakodva.
• Jaj, húgocskám! Hogyne örülnék, amikor neked köszönhetem, hogy itt vagyok. Egy hónapig nem kell a szobámat takarítanom – válaszolt vigyorogva.
• Na, persze! – nevettem.
• Ezt meg miért mondod? – kérdezte meglepődve.
• Hát, az itteni szobád nagyobb, mint az otthoni és ezt is kell takarítani valakinek – incselkedtem.
• Csuda vigye el! – morogta, és kiszedte az utolsó bőröndöt is az autóból.

Magamban jót nevettem. Otthagytam őket, mert a kertet még fel akartam fedezni.

     Az udvar gyönyörű volt. Friss, nyírott pázsit fedte a talajt. Itt terült el az óriási medencénk is. A füvön állt egy fehér kerti asztal, körülötte nyolc szék, és három napozóágy.

     Ez az udvar egyik kisebb része volt, itt lehetett fürödni, napozni, esetleg grill partizni. Mellette helyezkedett el másik része, a nagyobb területet elfoglaló virágoskert.

     Ebben a kertben csodálatos rózsabokrok, hajnalicskák nőttek. Mindegyik rózsa csillogó színekben pompázott, illatuk csodás volt. A hajnalicskák minden nyáron lila virágot hoztak, s ezzel kápráztatták el az embereket.

A virágokat színeik alapján választották el egymástól. Vörös rózsák tündököltek jobb oldalt, míg balra csodálatos, futó hajnalicskák voltak.

     Az udvar eme részéből nyílt egy kapu. Nem emlékeztem rá kiskoromból. Mivel az én természetemben a kíváncsiság főszerepet játszik, így rögtön odasiettem a kapuhoz.

     Az öreg, vasból készült bejáró nagy nyikorgással nyílt ki. Azonban ez nem riasztott vissza. Határozott lépéssel átmentem a szomszéd részbe. Nagyon meglepett az, amit ott láttam.

     Egy sivár mezőféleség feküdt a házunk mögött. Végtelennek tűnt, beláthatatlannak. A talajon kiégett a fű, csak pár elszáradt növény díszítette a kietlen pusztaságot. Néhol egy-egy hosszabb hasadék is ékesítette a tájat.

     Nagyon meglepődtem, hogy egy puszta van a ház mögött. Égett bennem a kalandvágy, de a pusztaság látványa visszariasztott. El is mentem onnan.